Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Krimi

2010.05.21
1. fejezet, jún. 6.
Rejtélyes gyilkosság az Öregfánál
 
 - Elnézést a zavarásért, de az egyik képem azt hiszem elég jól sikerült, és mégsem hívták elő!- mondta Mr. Lancetto. Mr. Norry, a fényképész mormogott valamit, hogy a kép egy része nem lett elég éles, de mivel szerette a mosolygós kisöreget, aki folyton családi-, és természetfotókat vitt hozzá, odaadta a kívánt képet. Mr. Lancetto elégedetten nézegette.
 - Köszönöm szépen! További kellemes napot kívánok! – mondta, azzal mosolyogva megkocogtatta az ajtó feletti kis csengőt, és távozott. Mr. Norry felsóhajtott. Megszólalt a telefon. Éppen ekkor lépett be Mrs. Lancetto, aki a férjét kereste. A telefonbeszélgetésből ezeket a szavakat hallotta:
 - Igen, Dorys... szerintem nem sejt semmit... Persze... odaadtam, de...
Mrs. Lancetto körülnézett, és mivel a férje nem volt a helységben, kiment a parkba. Ott meg is találta Mr. Lancetto-t. Együtt leültek egy padra, és nézegették az új fényképet.
 - Itt valóban egy kissé mintha életlen lenne. Kár, hogy messze volt a fa, és nem tudtuk az aljából fölszedni azt a kis szemetet. De amúgy nem is olyan zavaró.
 Hirtelen egy autó száguldott el mellettük. A szél lesodorta Mr. Lancetto szalmakalapját, amiben a kis kertészetét szokta gondozni.
 Az autóban Mr. Miltress ült, akinek már rég nem akadt ilyen fontos feladata. Ugyanis sürgősségi seborvos volt, márpedig Pince Cone kicsi város, nem sok baleset történik benne. És most mégis száguld föl a Dewy-hegy tetejére, ahol egy 1473 éves mamutfenyő áll (innen kapta a városka a nevét). Amikor odaért Sir Morton már halott volt. Pince Cone teljesen felbolydult. Az áldozatot, Mr. Miltress megállapítása szerint, hátulról ütötték le. A rendőrséget egy turista értesítette. Elbeszélése szerint: ő sétált az erdőben, amikor hirtelen nyögéseket hallott: Na... nap... keresd meg... lót! De mire odaért, a jól öltözött úriember már halott volt. Ekkor szaladt a rendőrségre.
 
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Lancetto az íróasztalnál ült. Mrs. Lancetto Viktoria Braus-szal teázgatott a szomszéd szobában. Ők is értesültek a gyilkosságról, és ezt sürgősen meg kellett beszélniük. Mr. Lancettonál megszólalt a telefon. Mr. Crald hívta, aki a nyomozást vezette. Régi jó barátok voltak.
 - Kedves Lancetto! – panaszkodott – Átmehetek önhöz egy szivarra? Ott legalább nem zaklatnak olyan telefonokkal, hogy „segíthetek, imádom, ha van témám a társaságban” vagy „én ismerem a hullát, láttam a nevét egy hirdetésen”. Megért, ugye? Amúgy ön miket fényképez mostanában?
 - Természet fotókat készítek.
 - Megnézhetném őket? Olyan szépek!
 - Persze, jöjjön. Köszönöm a dicséretet, szívesen látom. – Pár perc múlva már együtt pöfékeltek.
 - Tudja ön, hogy igazából mi történt?- kérdezte a nyomozó, amikor már eleget gyönyörködött az új fotókban. - Nos, elmondom. Sir Morton egy bankár, dúsgazdag, és nem örvend túl nagy rajongó tábornak. Úgyhogy indítóok bőven akadhatott, hogy megöljék. Nemrég érkezett vissza egy indiai utazásról. Alacsony, és kövér. Nem hinném, hogy kirándulni ment volna a Fenyőhöz. Talán üzleti megbeszélésre. De akkor se ment volna egyedül, még ha feltételként szabják is meg, hiszen a bőrét nagyon is féltette. El nem tudom képzelni, hogy hogyan került oda. Vagy talán éppen a kísérője ölte meg? És mit is mormogott a halálakor? Ja, megvan! Fölírtam. Na... nap... keresd meg... lót!- ez is micsoda zagyvaság! Most mit hámozzak én ki ebből? –prédikált a rendőr.
 - Én rájöttem- csapott a homlokára Mr. Lancetto- persze, a haldokló lehagyta a szó elejét, illetve végét. Hogy is volt, „Na, nap, keresd meg, lót!” Felügyelő úr, hagyja ki belőle a „keresd meg”-et, és olvassa össze!
 - „Na... nap... lót!” Naplót! Hát persze! Az öreg biztosan írt naplót!
Tudtam, hogy önre mindig számíthatok! Hát akkor gyerünk! Keressük meg!
 
¤ ¤ ¤
 
 Mrs. Lancetto már a hatodik csésze teát töltötte a kis porcelán csészébe, míg Viktoria Braus még csak a második csészét szürcsölgette.
 - Gondolod, hogy Robert Marruy meglepődik? – kérdezte Mrs. Lancetto.
 - Hát még nem tudja?
 - Nem. Nincsen itthon.
 - Pedig ő ismerte, régebben hitelt adott neki, hogy fölépíthesse a karrierjét.
 - Hát, szomorú dolgok történnek manapság. – Mrs. Braus kinézett az ablakon.
 - Odanézz, Emily! Jane Handerson megérkezett a párizsi utazásról! Ott jön az autója.
 És valóban, egy magas, idős, ám de tekintélyes asszonyság szállt ki az említett járműből.
 
¤ ¤ ¤
 
   A két öregúr először a Tudományos Orvosi Akadémia szakkórházát kereste fel, ahol a tanonchallgatók boncolták szerencsétlen Sir Mortont. Mr. Miltress mérgesen jött ki a kopogtatásra.
   - Az egyik hallgató megkarcolta az áldozat íróvesszőnyúlványát2,- panaszkodott- pedig szinte tökéletes mintadarab volt.
 - Na ne sirassa azt a nyúlványt, inkább adja ide nekünk az áldozat ruháját, mert lehet, hogy érdekes dolgokat találunk benne.
 - Nincs abban semmi szerv, vagy csont, én már észrevettem volna! De ha annyira ragaszkodnak hozzá, odaadom.
 Kimentek a folyosóra, leültek egy kerek asztalhoz, és kiteregették a csomagot, amit kaptak. Egy pár fényes fekete cipő, fekete, vasalt nadrág, fehér pamutzokni, öltöny, nyakkendő, ing, kalap, és még az a sokkminden, amivel a gazdag ember díszítgeti magát. Az öltöny zsebében egy összetört órát találtak. Azt az időt mutatta, amikor a turista (jelentése szerint) a nyögéseket hallotta. Ekkor vették észre, hogy egy varrás nyoma látszik a kalap belső oldalán. Ez elég szokatlan egy vadonatúj kalapon. Mr. Crald-nál volt egy bicska. Azzal óvatosan fölbontották, és belenyúltak egy csipesszel. Egy fényképet találtak benne. Aláírás: „Dorys”
 
¤ ¤ ¤
 
 - Ó, hogy van Mrs. Handerson?- érdeklődött Mrs. Lancetto, amikor vendége fölért a tavaszi virág-palántákkal szegélyezett lépcsőn- Kellemesen érezte magát az úton?
 - Köszönöm remekül éreztem magam. De most másról akartam beszélni önnel. Igaz, hogy Sir Mortont meggyilkolták?
 - Igaz, tegnapelőtt találták meg a holttestét. Ismerte az illetőt?- Mrs. Handerson
bólintott- Rokona az illető?
 - A vejem.
  Mélységes csönd állt be. Jane Henderson-t régóta ismerték. Özvegy volt, lányával sokáig Londonban élt. Két éve Pince Cone-ba költözött. Viszont itt már egyedül. Sokat látogatott a Lancetto és a Braus házba. De a lányáról sohasem szólt. Amit tudtak, azt is csak pletykákból. Sir Morton viszont már jó ideje itt élt, és még csak nem is tudott róla, (vagy nem akart) hogy rokona tartózkodik a városban.
 - Indiában esküdtek meg.- folytatta- De Sir Mortonak hamarabb el kellett jönnie üzleti megbeszélés miatt. Persze a lányom nem bírta ki, és küldött egy levelet fényképpel, hogy el ne feledkezzen róla. Mr. Norry játszotta a „postás” szerepét. Úgy kellett becsempésznie zakója zsebébe, vagy a kalapjába, hogy csak később vegye észre.
   - Ó, hát persze,- csapott a homlokára Mrs. Lancetto- a telefonbeszélgetés! Ugye Dorys a lánya neve, Dorys Henderson?
 - Igen- nézett nagyot Jane.
 
¤ ¤ ¤
 
 - Ön ismerte az áldozatot Mr. Lancetto? –kérdezte a felügyelő, mikor kiértek az utcára.
 - Nem, de a feleségemet megkérdezetjük, ő szinte a városka összes vénkisasszonyával kapcsolatban áll, talán tud valamit.
 - Rendben van, kérdezzük. Holnapig még van időnk.
 - Mért csak holnapig?
 - Ó, még nem is mondtam. Most kaptam a levelet, hogy érkezik egy új felügyelő. A feletteseim szerint én már öregróka vagyok ehhez.
 - No akkor én ígérem önnek, hogy mi fogjuk hamarabb megfejteni a rejtélyt, és bebizonyítjuk a maga feletteseinek, hogy ön egyáltalán nem öregróka. Gyerünk a lugasba. Ott az árnyékban jobban jár az agyunk, mint itt a tűző napon.
 
 
2. fejezet
A rejtély továbbbonyolódik,
legalábbis Mr. Hatcher számára
 
 - Nem kérem, hogy jelentést írjon, Mr. Crald.- szólt félvállról Mr. Hatcher, az új felügyelő .- Én szinte biztos, hogy más nyomon fogok elindulni, mint ön. Ne fáradjon többé. Azért jöttem én ide, hogy magának könnyebb legyen. Ön már öreg ehhez. Mennyen a dolgára.
 - Azért egy fogadást köthetünk, Mr. Hatcher. Aki előbb leleplezi az igazi gyilkost, az tölti be utána felügyelői posztot. De akkor had kapjak én is jogot a kutakodásra, és erről papírt is adjon, mert úgy igazságos a játék.
 - Rendben. A titkárnőmtől átveheti a papírjait.
 - Na, milyen?- érdeklődött Mr. Lancetto, amikor az öregúr kijött a szabadba. –Megállapodtak? 
 - Pökhendi alak. És tényleg azt hiszi, hogy egy gyilkosságot megfejteni a világ legkönnyebb dolga. Megkötöttük a fogadást.
 - De hiszen ez nagyszerű! Két legyet ütünk egy csapásra. Megleckéztetjük a tolakodót, és visszaszerezzük az állásodat.
 - Ha mi fejtjük mag hamarabb a rejtélyt.
 - Ne viccelj azok után, amiket megtudtunk a feleségemtől? Mi már tudjuk, hogy ki ez a Sir Morton. Tudjuk, hogy egy Macska-vityilló nevű tanyán lakik a külvárosban, de a téren is van egy jókora villája. Ő mit tud?
 - Ezt meg mi nem tudhatjuk.
 - Dehogy nem! Egy jó feleség mindent ki tud szedni más nőszemélyekből. Márpedig Miss. Suzann, Mr. Hatcher titkárnője nőszemély. És az ő bevallása szerint munkaadójának fogalma sincs az ügyről. Legalább is nagyon rossz nyomon jár. Szerinte az áldozat egy nőtlen, nem túl gazdag turista, aki egy zarándoklat keretében érkezett Pince Cone-ba. De erről majd később. Úgy érzem, önnek is van mondanivalója.
 - Bizony van. Amíg ön a feleségével beszélgetett, jártam ebben a bizonyos Morton-villában, és érdekes dolgokat tudtam meg. Listát is készítettem a személyzetről, hogy a nevek alapján is el tudjunk igazodni. Íme.
 Ezzel átnyújtott egy gondosan összehajtogatott fehér papirost:
 
HERRY ROYAL sofőr. Szótlan természetű, de határozott egyéniség. Nem ott lakik.
MISS. ELEN házvezetőnő. Kemény asszonyság, nem tűri a zavart, rendetlenséget. Külön szobája van az emeleten, kis nappalival.
MRS. GROLLY szakácsnő. Nem tűri, ha valakinek nem ízlik a főzte. De a tenyeréből eszik annak, aki dicséri. (De jól főz)
MISS. ANNE szobalány. Álmodozó, hiszékeny, félős természetű szép, fiatal lány.
JACOB komornyik. Végtelenül elegáns, úri megjelenésű, illemtudó. Csak akkor mond egy-két szót, ha kérdezik.
 
Ezt olvasta Mr. Lancetto.
 - Remek. Remélhetőleg a nyomozó barátunk majd valami zarándok-szállóban kutakodik, és nem lesz az utunkban. Lehet, hogy nemrégiben tényleg zarándokolt erre egy Sir Morton nevű áhítatos illető.
 
¤ ¤ ¤
 
 - Mizsoda meglepetés! Miss. Suzann?- lelkendezett Mrs. Lancetto- Igazán örvendek. Hogy megy az epres sütemény-töltelék fölhabosítása?  Ha elkészül, szívesen megkóstolom, persze, csak ha megkínál.
 - Persze, pesze.- hebegte. Éppen Mrs. Lancetto-hoz tartott. Erre még be sem csöngetett, és máris a nyakába ugrik a verandáról, és kérdésekkel árasztja el egy ismeretlen földönkívüli. Így érthető, hogy megijedt.
 - Jaj, ne haragudjon, ha megijesztettem, igazán nem volt szándékomban! De mostanában (negyed órája) nem találkoztam ismerőssel, úgyhogy nagyon megörültem önnek. Na, kerüljön beljebb, már úgy vágytam egy kis társaság után!
 Mrs. Lancetto örömkicsapongása után már Miss. Suzann is megnyugodott, és elhelyezkedett a verandán.
 
¤ ¤ ¤
 
 - Miss. Elen, amíg a megboldogult Sir Morton Indiában tartózkodott, önök mit csináltak, hol voltak?- érdeklődött Mr. Crald amikor már a villához ért.
  - Nekünk ilyenkor szabadságunk van. Csak én maradok itt, mivel az emeleten van a lakásom. De én is elmehetnék.
 - De van, hogy akár több hónapig is távol van. Ez idő alatt ön takarít?
 - Nem. Csak a saját szobámat takarítom ki. Sir Morton mielőtt hazajön, mindig értesít, hogy mire megérkezik, egy teljesen tiszta lakás fogadja.
 - Megnézhetném a levelet, amit ez alkalomból írt?
 - Ezzel nem szolgálhatok. Sir Morton nem értesített minket, és nem is jött haza.
 - Nem? Pedig itt a poggyásza is!
 - Azt valaki más hozta el helyette, felügyelőúr.
 - Értem. Még egy kérdés Miss. Elen. Sir Morton írt naplót?
 - Igen, de azt soha sem mutatta meg senkinek.
 - Oda tudná adni nekem? Csak átmenetileg.
 - Sajnálom, a szekrényt, amiben tartotta, kulccsal zárta le.
 - Nem probléma. Kulcsokat találtunk a megboldogult zsebében. Az egyik csak jó lesz.
 
¤ ¤ ¤
 
    - Képzelje! Sir Morton NEM HALT MEG! Elutazott, és valaki mást öltek meg helyette.                        
 - Mit beszél, Miss. Suzann? Nem halt meg? De hát akkor ki a csuda halt meg helyette?
 - Azt én nem tudhatom, de Sir Morton nem, mert ő továbbzarándokolt Rómába. Oda utazott az én drága főnököm, őutána. És engem otthonhagyott!- itt kicsit elpityeredett Miss. Suzann- De ugye néha majd átjön meglátogatni Mrs. Lancetto, amíg magányos vagyok? Cristina Hotel 14.-es szoba.
 - Ez csak természetes.
 - De aztán nehogy megtudja Hetcher! Ugye, bízhatok önben!
 - Ez csak természetes.
 - Na, de én már megyek is. Ezt csak olyon villámlátogatásnak gondoltam. Ugye kikísér? Nem nagyon ismerem még itt a járást.  
 - Ez csak te...
 - Viszontlátásra, és köszönök mindent, Mrs. Lancetto!
 - Viszontlátásra, Miss. Suzann!
¤ ¤ ¤
 
3. fejezet
Sir Morton naplója
 
Június 1.
Esküvő után
Megjött a levél. Indulnom kell. Szegény Dorys! Kár, hogy nem jöhet velem! Majd biztosan ír levelet.
No de Bob, ez a nyavalyás gazember, már nagyon sürget, el kell indulnom. Pedig most az egyszer igazán sajnálom.
 
Kiadások:
virág-díszek: 10.124.230
zenekar: 860.000
ruhák: 13.000.000
ékszerek: 62.000.000
_______________
össz.: 85.984.230
 
Bevételek:
16.000.000
37.000.120
51.423.956
13.450.000
________________
össz.: 117 874 076
 
 Itt a napló megszakad. Az egész vastag füzetben nincs más, csak ez a pár sor. Ez is a közepén. mit jelentsen ez? Miss. Elen azt mondta, hogy már évek óta írt naplót. Persze betelhettek a füzetek, de akkor sem kezdhette a naplóírást középen. És pont az a nap van meg, ameiket a legfontosabbnak tartottunk. No és hol volt tizenhárom napig, ha valóban nem ment haza?- így tűnődött Mr. Crald, miközben Lancetto még mindig a papírt böngészte. Aztán megkérdezte:
 - No, mire jutott?
 - Arra, hogy ez egy közönséges hamisítvány. Kinek jutna eszébe ilyen őrült összegeket költeni virág-díszítésre meg másra. Azonkívül Sir Morton érző szívűbb volt annál, hogy az esküvője napján elutazzon, üzleti tárgyalásokat folytasson, illetve, hogy az esküvő menetérő egy szót se szóljon. És hol van a repülő ára, amivel elutazott? Ha ennyire tart ettől a Bobtól, miért említi a nevét? Nekem ez bűzlik. Valaki megszerezte a szekrénykulcsot, nyitva találta benne a naplót, beleírta az általa kitalált kis szöveget, és, gondolom lépéseket hallott, gyorsan távozott. Nem is nézte meg, hogy jó helyen volt e kinyitva a füzet.
 - De ki az a „valaki”?
 
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Hatcher-t megviselte az utazás, így kissé kábultan szállt le a repülőgépről Rómában. Taxival ment egy egészen pici útszéli kápolnáig, ahol értesülései szerint Sir Morton tartózkodott. És lám a térdeplőn egy viszonylag jól öltözött úr imádkozott nagy buzgón. A felügyelő szavára fölriadt.
 - Bocsánat, hogy megzavarom, Mr. Mortonhoz van szerencsém?
 - Isten kegyelméből, igen. És én kit tisztelhetek önben?
 - Én gyilkossági nyomozó vagyok. Nevem Mr. Hatcher.
 - Az Úr adta, az Úr vette el.
 - Kicsodát?
 - Aki immáron Atyánk keblén pihen.
 - Értem. Figyeljen rám jóember. Hol volt, és mit tett ön június 13-án?
 - Az Úr egyik kedvelt városkáján, Pine Cone-n zarándokoltam át.
 - Fölment ön a Fenyőhöz?
 - Ó, nem! Egy ilyen tisztes korú növényt nem illik zavarni.
 - Ez lehetséges, de én most az ön halálának a körülményeit próbálom kideríteni, ami önmagában is elég nevetségesen hangzik, hát még ha ön egyáltalán nem is járt azon a helyen ahol meghalt!
 - Isten útjai kifürkészhetetlenek, és Isten maga az élet, tehát az élet-halál kérdése roppant bonyolult dolog – fejezte be Mr. Morton és keresztet vetett. Ez már sok volt Mr. Hatcher-nek, ezért inkább megbeszélt egy időpontot, maikor Mr. Morton-nal találkozhat.
¤ ¤ ¤
 
 Mrs. Lancetto másnap látogatást tett Miss. Suzann titkárnőnél. Végigment az elegáns szalonon, Míg végül egy márványlépcső tetején megtalálta a14-es lakosztályt. Nem ment be rögtön. Az ajtó mellett észrevett egy festményt. Első látásra nem volt benne semmi különös. Egy vadászt ábrázolt megfeszített íjjal a kezében. Mögötte egy völgyben paraszt kunyhók látszottak. De az egyik hegyen, akárhogyan is nézte, ott állt a Fenyő, baloldalt a vastag száraz ágával, csak tán valamivel kisebb volt. Tehát a parasztházak Pince Cone kunyhói, de ki lehet a lovag?
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Haecher kopogtatott Mr. Morton-nál. A lakáj nyitott ajtót.
 - Kit jelenthetek be?- kérdezte udvariasan. A nyomozó kicsit meglepődött ezen a váratlan fogadtatáson, hiszen nem ilyen gazdag külsővel látta Mr. Morton-t a kápolnában.
 - Mr. Haecher vagyok.
 - Az úr nem ismeri önt.
 - Ezt meg honnan gondolja?
 - Mert a tegnapi találkozásuknál nem tudott az ön nevére koncentrált.
 - Hát mi kötötte le a figyelmét annyira? Talán az oltár?
 - Nem. A kalapja.
 - Annyira tetszik neki?- vidult fel egy pillanatra.
 - Nem. Megbotránkozott rajta, hogy nem vette le.- Mr. Haecher gyorsan lekapta az említett ruhadarabot, és a további vita elkerülésének érdekében engedélyt kért a Mr. Morton-nal való találkozásra. A lakáj meghajolt, és kitárta a nagy, kétszárnyú ajtót.
 - Az úr a dolgozószobában fogadja önt, de én oda nem kísérhetem el. Menjen csak be ezen az ajtón itt jobbra, aztán az első ajtón menjen be.
 
¤ ¤ ¤
 Miss. Anne köténye szélét gyűrögetve állt meg a felügyelő előtt. A halálhírre az egész személyzetet hazahívta Miss. Elen. Most a ház tisztán és rendezetten várta az öregurakat. A bútorokról is leszedték a huzatot.
 - Hol töltötte az idejét, most, hogy nincs itt az úr?
 - Ilyenkor a nővérem szállásol el. Van itt nem messze egy kollégiuma.
 - És ha itthon van Sir Morton?
 - Akkor az alaksorban a többiekkel együtt. Csak Mr. Royal nem lakik itt.
 - Igen ezt már tudom. Nem tapasztalt semmi különöset, amíg nem járt itt? Nem kereste valaki, vagy nem találkozott véletlenül magával, Sir Morton-nal?
 - Nem, nem tapasztaltam semmi furcsát.
  - Köszönöm, Miss. Anne. Elmehet.
 A szobalány megfordult, de hirtelen, mintha eszébe jutott volna még valami, visszament a szalonba, és egy kis csomagot nyújtott át a felügyelőnek.
 - Sir Morton szobáját én takarítottam ki, és ezt az ágya alatt találtam- azzal átnyújtott egy zsebkendőbe csavart apró tárgyat. Mr. Crald szemügyre vette a csomagot. Egy nagy rozsdás zsákvarrótű volt benne. Csodálkozva nézett Miss. Anne-ra.
 - Csak azért adtam oda, mert Sir Morton tudomásom szerint sosem vart.
 Még egyszer megvizsgálta a nyomozó a tűt. Most észrevette, hogy nem rozsda, hanem vérfoltok vannak rajta.
 
¤ ¤ ¤
 
 Miss. Suzann Mrs. Lancetto kopogtatására fölriadt. A szobája sarkában álló kis régimódi fa íróasztalnál aludt el.
 - Elnézést kérek- mentegetőzött –egy kicsit elbóbiskoltam. Éppen Mr. Haecher- nek írtam levelet, mire hirtelen rettentő álmosság fogott el... De, jaj miket is beszélek, ne ácsorogjon a küszöbön, kerüljön beljebb! De örülök, hogy ismét láthatom! Cukorral kéri teát?
 - Ó, igen, de inkább én kérnék bocsánatot, amiért megzavartam.
 - Ugyan nem tesz semmit. Egyébként sem volt szándékomban elaludni.
 - Haladt már valamit a főnöke a nyomozásban? Csak kíváncsi lennék rá, mit tudott meg erről a Mr. Morton-ról.
 - Hát Mr. Haecher azt állítja, hogy búsgazdag, és elég kellemetlen fráter.
 - Hát igen, nem szívesen lennék az ön főnökének a helyében. Ezek a gyilkosságok, meg háborúk, hiába, ilyenek ezek a férfiak... - és még hosszan teázgattak, meg bólogattak...
 
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Haecher-nek sokáig kellett mennie a hosszú folyosókon, lépcsőkön át, mire végre egy hatalmas tölgyfaajtó elé ért. Kopogott, de mi előtt belépett volna, gyorsan lekapta a kalapját. Mr. Morton egy hatalmas, öreg szekreternél ült, és írogatott valamit. Föl sem nézett, amikor a felügyelő belépett.
 - Bocsánat, Mr. Haecher vagyok, talán még emlékszik rám.
 - Igen, talán emlékszem.- dünnyögte az orra alá Mr. Morton. Fölemelte, és a fény felé tartva ismét megvizsgálta a lapot, amin dolgozott.
 - Ha szabad kérdeznem, miért nem kísérhetett el idáig a lakáj?
 - Azt hittem ez természetes. A személyzet nagyon kíváncsi népség. Ha az egyikük kiszimatol valami érdekes dolgot, odacsődíti az egész bandát. De ez a hely biztonságos. A folyosó elején az ajtó csak belülről nyitható.
 - Fantasztikus! De mondja, magának vannak ellenségei, Sir Morton?
 - Tessék? Engem még soha, senki nem szólított Sir Morton-nak. Nem is éremlem meg. Sir Morton valaki más.
 
¤ ¤ ¤
 
 - Mr. Lancetto és Mr. Crald bekopogtatott Mr. Miltress laborjába.
 - Mondja, doktorúr, semmilyen sebhelyet nem talált a megboldogult testén?- érdeklődött a kertész.
 - Nem. Azaz volt egy picike az áldozat hátán, mintha injekciót kapott volna, de mérget nem találtam a vérben.
 - Megnézte, hogy milyen mély a szúrás?
 - Nem. De ez mért fontos?
 - Mert Sir Morton nem azért halt meg, mert leütötték. Hanem azért, mert leszúrták. Mégpedig egy tűvel. Ezzel itt, ni.- letette az asztalra a véres tűt.
  - Mit gondolnak az urak? Hogyan történt?
- Egyszerű.- kezdte Mr. Crald. –A gyilkos valamilyen okkal elcsalta Sir Mortont a felesége mellől és, akár még Indiában, leszúrta. Komoly orvosi szaktekintély lehet, mert a tűvel pontosan a szívbe kellett találnia. Másolatot készíttetett a szekrénykulcsról, fölcipelte a Fenyőhöz Sir Mortont, és ahogy az első turistát meglátta, elkezdett nyögdécselni. Mire a turista észrevette a hullát, mire leért a faluba, a rendőrőrsre, és mire én értesítettem önt Mr. Miltress, már a halál időpontját képtelenség volt megállapítani. Ezek után a tettes kényelmesen bemászott Miss. Elen szobájának ablakán, megírta a naplót, és ugyenezen az úton távozott.
 
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Haecher a Morton-villában összetalálkozott Lancetto-ékkal.
 - Érdekes! Ez a kép Mr. Mortont ábrázolja, pedig saját állítása szerint neki semmi köze nincs ehez a morton-családhoz. Ezt akkor mondta, mikor azt az örökségi papírt forgatta a kezében...
 Mr.Lancetto a nyomozóra pillantott. Rohanvást indultak a rendőrörsre.
 
¤ ¤ ¤
 
 Mr. Morton nagyot nézett mikor három rendőr rontott a szobájába. Az egyik megszólalt:
 - Mr. Morton, unokatestvérének örökségért való meggyilkolása miatt letartóztatom.
Az „állhatatos” unokatestvér szóhoz sem jutott a csodálkozástól. Éppen most leplezi le, amikor, véleménye szerint, sikerült leráznia magáról a rendőrséget!
 - Had magyarázzam meg ön helyett is a történetet! – lépett előre Mr. Lancetto -Ön június 1-én Indiába utazott, és megzsarolta unokabátyját, hogyha elveszi Dorys-t, elmond neki néhány érdekes részletet egy előző zűrös kapcsolatról (ezt persze az anyakönyvezőtől tudom). Az esküvő nem történt meg. Sir Morton még aznap este eltűnt. Hogy hová? Nos, ön csalta el a saját szállodai szobájába valami olyasmi érvel, hogy még megegyezhetne egy nagyobb pénzösszegben is, vagy valami ilyesmivel. Beszélgetés közben teát kínállt neki, amibe véletenül egy-két csepp altató is keveredett. Ezután elővett egy varrótűt... A hullát a kocsija csomagtartójába tette egy bőröndbe csomagolva, és elszállította Pince Cone-ba. Megírta a naplórészletet a morton-villában. A többit már nem is kell elmesélnem.
 - Nem lehet, ez lehetetlen! – pattant fel ingerülten Mr. Morton – Nincsenek bizonyítékaik!
 - Még nincsenek. Mr. Crald, lenne olyan szives,és idehozza azt a bőröndöt a sarokból? – Mr. Morton falfehér lett.
 - Küldje a laborba. Remélem, megtalálják benne Sir Morton hajszálát.
 - Jaj, nem, nem szükséges! Inkább elmondok mindent! – kiáltott föl Mr. Morton.
 - Hajlandó vallomást tenni egy bizonyos Mr. Haecher előtt?
 - Igen. Én öltem meg Sir Mortont.
 
¤ ¤ ¤
 
 - Ezt nem hiszem el! - fakadt ki Mr. Haechr – Még hogy én vezettem önöket nyomra? Ez teljes képtelenség! Lehetetlen! Felháborító! Botrányos! Képtelenség! – ilyen és hasonló kitöréseket hallgatott a bajsza alatt kuncogva a két öregúr.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vélemény

Lola,2010.05.30 11:42

Aranyos. Főleg a nevek. De szerintem nem is annyira evidens hogy ki a gyilkos. Éncsak úgy a felénél jöttem rá.